2024. május 22-26. I Papp László Budapest Sportaréna

Ritmikus gimnasztika Eb – A tökéletes smink fél siker

A művészeti sportágakban hangsúlyos a smink. Éppen ezért ennek elkészítése fél siker lehet. A ritmikus gimnasztikázóknál sincs ez másképp. Pigniczki Fanni, kétszeres olimpikon, világbajnoki bronzérmes mindig akkurátusan készíti el a sminkjét. „Már rutinszerűvé vált, de nagyon fontos mozdulatsorokról van szó, ez is hozzátartozik a versenyre való ráhangolódáshoz. Először alapozóval kezdek, utána szemceruzát használok, és különféle […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Fontos pillanatok a sportágban

Jeles napok következnek az rg-seknél. A hétvégén megrendezik az idei magyar bajnokságot. Eközben Bakuban világkupa is lesz, ahol Gyulai Blanka is indul. Jövő hétfőn pedig kiderül, hogy milyen mezőnyt láthatunk a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A magyar bajnokságnak Törökbálint ad otthont vasárnap. Az esemény a sportág egyik legnagyobb hazai megmérettetése a juniorok és a felnőttek számára […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Ilyen gyakorlatokkal készül a felnőtt együttes kéziszer csapat

Tóth Gabi sláger és reneszánsz stílusból induló, majd Pink számával záruló gyakorlatokat láthat a közönség a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Eb-n a magyar felnőtt együttes kéziszer csapattól. Az 5 karikával, valamint a vegyes szerrel (3 szalag, 2 labda), készül a csapat. Mindkét gyakorlatot Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke koreografálta. Lauber […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczki Fanninak ez lesz a 2. budapesti kontinensbajnokság, amelyen indul

Zsúfolt napjai vannak Pigniczki Fanninak! A hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra készülő versenyzőnk versenyről versenyre utazik, közben egyéb kötelezettségeknek is eleget tesz. „Az a tervem, hogy amikor az Eb előtti finisben leszünk,  ott már semmivel nem szeretnék foglalkozni, csak a hazai rendezésű kontinensbajnoksággal. Addig a versenyek és az edzések mellett a vizsgáimat is le szeretném […]

Ritmikus gimnasztika Eb – A kontinensbajnokságra készülő mezőny a szófiai VK-n versenyzik

Az első selejtezős nap után Pigniczki Fanni az egyéni összetett 15., Wiesner Hanna pedig a 22. helyéről várja a folytatást a szófiai ritmikus gimnasztika világkupán. A rangos mezőny pénteken karikával és labdával mutatta be gyakorlatát. Az élen a hazai környezetben versenyző Stiliana Nikolova áll, megelőzve honfitársát, Boryana Kaleynt. Szombaton szalaggal és buzogánnyal selejteznek Bulgária fővárosában. […]

Ritmikus gimnasztika Eb – A kontinensbajnokságra készülő magyarok Szófiában versenyeztek

A második selejtezős nap után Pigniczki Fanni az egyéni összetett 20., Wiesner Hanna pedig a 23. helyen zárt a szófiai ritmikus gimnasztika világkupán. A rangos mezőny szombaton buzogánnyal és szalaggal mutatta be gyakorlatát. A Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra,  Urbán-Szabó Mónika alkotta együttes kéziszercsapat a 3 szalag, 2 labda gyakorlatára […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Egyedi színvilága lesz a hazai kontinensbajnokságnak

A közönség véleményét is kikérték a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság színvilágának kialakításában. Egy-egy világverseny látványvilága mindig hangsúlyos. A májusi budapesti ritmikus gimnasztika kontinensbajnokság színvilágában markáns szerepet kap a zöld. Kovács Andrea versenyigazgatótól megtudtuk, hogy ebben a sportágban az egyes eseményeken szívesen nyúlnak a rózsaszínhez, a magentához, a lilához. A hazai szervezők azonban nem így […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Új ruha is készülhet Pigniczki Fanninak

Pigniczki Fanninak négy versenyruhája lesz a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ritmikus gimnasztikában nagy hangsúlyt kapnak az esztétikai elemek, ilyen például a ruha is. „Régóta ugyanazokkal a varrónőkkel dolgozom. Fontos, hogy jól ismerjem őket, és ők is ismerjenek engem” – mondta első számú ritmikus gimnasztikázónk. Általában minden szerhez van egy dressz, de ez nincs kőbe vésve, hogy […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczki Fanni frissített a gyakorlatain

Megújított gyakorlatokkal készül Pigniczki Fanni a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra. Ebben a sportágban külön hangsúlyt kap a zene, és a ruha összhangja is. „Az előttünk álló budapesti Európa-bajnokságra kettőzött erővel készülök, ami pozitívan kihathat majd a párizsi olimpiai szereplésemre is. Érdekesség, hogy például a buzogány gyakorlatomhoz a szert Olaszországban gyártattam úgy, hogy elküldtem a […]

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczkiék a szófiai világkupán

A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő ritmikus gimnasztikázók számára újabb fontos megmérettetés következik. Pigniczki Fanniék a szófiai világkupán indulnak. A magyar küldöttségben a két egyéni versenyzőn, a vb-bronzérmes, olimpikon Pigniczki Fannin és Wiesner Hannán kívül helyet kapott a felnőtt együttes kéziszercsapat, azaz Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra és Urbán-Szabó Mónika. Két […]